Cseke Benjámin: Munkás csapat épül Diósgyőrben
Augusztus 31-én csatlakozott a DVTK keretéhez Cseke Benjámin, aki az első két mérkőzésén egy-egy gólpasszal járult hozzá a Gyirmót és az MTK legyőzéséhez. A középpályással beszélgettünk.

Alig több, mint két hete erősíti a DVTK-t Cseke Benjámin. Hogyan teltek az első napok?
- Jók a benyomásaim, a csapattársak hamar befogadtak - kezdte a Mezőkövesdről kölcsönvett labdarúgó. - Jót tett, hogy mindkét bajnokin pályára léptem, és úgy érzem, jól is ment a játék. Nagyon jól érzem magam!
A Gyirmóton egy labdaszerzés után középre ívelt labdát, az MTK ellen pedig egy felpasszt és egy hatalmas sprintet követően a kapu hosszú oldalára átlőtt lapos labdát juttattak a kapuba a társak.
- Jól jött ki a lépés a Gyirmót és az MTK ellen, de a passzokat be kell lőni, csak akkor lesz gólpassz belőle, tehát nem csak az én érdemem. Jót jelent, hogy ilyen módon is hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez, nem csak a mezőnymunkával, ennek is külön örülök.
Gyirmóton az első gól előtt láttam, hogy ketten várják a labdát a kapu előtt, és csak két védő figyel rájuk - idézte fel a középpályás. - Megpróbáltam jól beadni, szerencsére pontosan sikerült, és Marci (Papp Marcell - a szerk.) a kapuba is fejelte a labdát.
Az MTK ellen pedig megmondom őszintén, nem is láttam, hogy a hosszú oldalon érkezik Könyvi (Könyves Norbert - a szerk.), de szerencsére jött, és berúgta a kapuba a beadást.
Egymás után három rangadót nyert a DVTK, ebből kétszer Cseke Benjáminnal a soraiban.
- Nagyon értékes a gyirmóti siker - értékelt -, mert most búcsúztak az élvonaltól, és nagyjából együtt tartották a keretet. Masszívak, jól védekeznek, kevés gólt kapnak, ezért külön fegyvertény, hogy mi kettőt is tudtunk nekik rúgni.
Az NB II.-ben az MTK is bombaerős, eddig a Szentlőrinc kivételével mindenkit lehengerelt. Ki-ki meccset játszottunk, ahol nekünk jött ki jobban a lépés, de ők is alakítottak ki helyzeteket. Óriási fegyvertény, hogy kétvállra fektettük őket.
Igazából akkor ér majd sokat a rangadókon aratott győzelem, a következő mérkőzéseken sorozatban pontokat szerzünk - tűzte ki a célt.
A tétmérkőzések alapját a szürke hétköznapokon lehet megteremteni.
- Nagyon kemény munkával telnek a hétköznapok, teljesen ki vagyunk facsarva, amit szeretek is, mert munkás játékos vagyok - árulta el. - Az eredmények érdekében vállaljuk a kemény munkát, semmire nem mondjuk azt, hogy ez túl sok lenne. Kuznyecov Szergej első három meccsén látszik, hogy munkás csapatot épít, ami mellett természetesen focizni is kell, de ezen a téren is lépkedünk előre.
A két bajnokit követően szombaton délután négy órától a MOL Magyar Kupában is bemutatkozik a DVTK.
- A szegediek a Merkantil Bank Liga előző kiírásában jól teljesítettek, és idén is jó csapat. A kupameccsen egyértelműen továbbjutást várok, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem lesz könnyű - szögezte le zárásként Cseke Benjámin.