Járványügyi óvintézkedések a DVTK Stadionban
A DVTK számára kiemelten fontos a szurkolók és a sportolók egészségének megóvása, ezért továbbra is mindent megteszünk. A DVTK vezetése és a klub munkatársai az elmúlt napokban is nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a Diósgyőr minden jelenleg érvényben lévő előírásnak maradéktalanul megfeleljen. A szabályok betartása közös érdekünk, hogy ne csak most pénteken, hanem a következő hónapokban is járhassunk meccsre!

Az MLSZ elnöksége az OTP Bank Liga-klubokkal történt egyeztetést követően augusztus közepén szigorította a szervezési és egészségügyi előírásokat a férfi élvonalbeli bajnokságra vonatkozóan. Ezzel segítve elő, hogy az NB I.-es keretek tagjai közül a lehető legkevesebben kapják el a koronavírust.
Ennek értelmében:
- Az élvonalbeli kluboknak járványügyi felelőst kellett kinevezniük.
- Központi tesztrendszer keretében minden bajnoki mérkőzés előtt legfeljebb 72 órával PCR-tesztet kell elvégezni a meccsen résztvevő valamennyi sportszakemberen. Az elvégzett tesztekről nyilvántartást kell vezetni, az eredményekről az MLSZ folyamatos tájékoztatást kap.
- Minden mérkőzés szervezésekor sportzónát kellett kijelölni, amelynek használata és az abba történő belépés szigorú szabályok szerint történik.
- A játékosokkal közvetlenül nem érintkező, de akár a mérkőzések között is a sportzónában dolgozó személyzetre szigorú higiéniai előírások és megelőző intézkedések vonatkoznak.
OTP Bank Liga 3. forduló
2020. augusztus 28., péntek
20:00 Diósgyőri VTK - MTK Budapest
Kérjük szurkolóinkat...
- legyenek türelmesek!
- tartsák be az általános higiéniás előírásokat (zsebkendőbe vagy könyékhajlatba tüsszentsenek, stb.)!
- a szokásosnál is fegyelmezettebben tartsák be a pályarendszabályokat, mert bárminemű szabálysértés súlyos következményekkel járhat személyére és a DVTK-ra nézve is!
- betegség tünetével (láz, torokfájás) érvényes bérlet vagy jegy birtokában is inkább maradjanak otthon!
- akinek nincs érvényes jegye, bérlete, az ne gyülekezzen a DVTK Stadion környékén.
- mindenben kövessék a biztonsági szolgálat helyszínen tartózkodó munkatársának útmutatását!
- érkezzenek időben a stadionhoz, mert a beléptetés a 1,5 méteres távolság megtartása miatt rendkívül lassú lehet!
- a lelátón, a beléptetés során, a büfében és a mellékhelységben is tartsák a 1,5 méteres védőtávolságot!
- használják a kihelyezett fertőtlenítő hatású szappant!
- a fertőzésveszélyre tekintettel ezúttal ne hozzanak magukkal makukát (a büfékben sem lehet kapni)!
- felelősséggel fogyasszanak alkoholt!
- aki teheti, ne hozzon magával ölben ülő kisgyereket!
- ne hozzanak magukkal nagyméretű táskát!
- a mérkőzés után senki ne menjen a lelátó korlátjához (tilos a pacsizás is)!
- a találkozó után legkésőbb 30 perccel hagyják el a stadion területét (beleértve a VIP-szektort is)!
- végül és elsősorban: szurkoljanak hangosan!
Köszönjük szurkolóink segítségét!
Hajrá, Diósgyőr!
Csapatonként egy-egy alkalommal lehet halasztani
Az MLSZ elnöksége mostantól koronavírusos fertőzés miatt nem engedélyez halasztást, kivétel csapatonként egy-egy alkalommal, és az új időponton már nincs lehetőség változtatni.
Emellett az OTP Bank Ligában és a MOL Magyar Kupában résztvevő csapatok kereteinek és stábjainak tagjai kötelesek minden mérkőzés előtt három nappal PCR-tesztelésen részt venni, és az eredményekről az MLSZ-t tájékoztatni. A szabályozás meghatározza a tesztelésbe bevont célcsoportot, melynek az NB III-as fiókcsapatokból és a kooperációs szerződés partnercsapatától visszatérő játékosok is tagjai.