A 48. DVTK - FTC következik
A DVTK legutóbb a 2014/2015-ös és a 2017/2018-as bajnokságban tudta pályaválasztóként legyőzni az FTC-t. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
Az első mérkőzésünkre Miskolcon az FTC ellen 1940. szeptember 8-án került sor. A Lukács - Bán, Felföldi, Bohus, Turán, Barta, Fazekas, Berecz, Füzér, Barna, Magyar összeállításban szereplő Csapkay-legények 6-3-ra maradtak alul. Góljainkat Berecz, Füzér és Barna szerezték.
A következő évben lejátszott második összecsapásunkon szintén három gólt szereztük, de mivel a védelmünk szilárdabb lábakon állt , így megszereztük első győzelmünket. Turbéki kettő és Füzér egy találatával vertük a fővárosiakat. Az első győztes csapat így állt fel: Gáspár - Soós, Felföldi , Turán, Barta, Honti, Penderi, Kertész, Füzér, Fazekas, Turbéki.
Az 1942/1943-as bajnokságban is sikerült elkapnunk a zöld-fehéreket. Kertész és Fazekas góljával nyert a DiMÁVAG. Az újságíró akkor sem fukarkodott a dicséretekkel: "CSODA A VASGYÁRBAN! 12000 ember volt kíváncsi arra, hogy a bajnokjelölt milyen magas iskolajátékkal fogja elintézni a lefelé konyuló formát mutató vasgyári csapatot. Tizenkét-ezer ember akarta látni a tanárok könnyű galoppját és kétségbeesett védelmét. A nézők azonban nagyobbára kellemesen csalódtak. Amit vasárnapi cikkünkben suttogva reméltünk, az beteljesedett: csodák napja volt a vasárnap a Vasgyárban, a DiMÁVAG magára talált és nagy akarással küzdő együttese kemény, de végig sportszerű küzdelemben verte a Ferencvárost."
Az '50-es és a '60-as években heves csatákat vívtak a csapatok, váltakozó sikerrel, de mindig eldőlt a mérkőzés, mindössze 1969-ben játszottak döntetlent. Ezt a találkozót is hozzáadva a '70-es évek elejéhez ötből négyszer ikszeltek a csapatok.
Nem véletlenül a diósgyőri futball aranykora ennek az évtizednek a második fele, az FTC-nek sem termett sok babér Diósgyőrben. A hét mérkőzésből álló sorozatból öt győzelem és két döntetlen a mérleg!
Az 1978. február 25-én lejátszott találkozót ma is emlegetik, akik a helyszínen látták. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő, Tatár, Borostyán, Fekete L., Görgei csapatában Fükő Sándor, majd Oláh Ferenc szerzett gólt, de milyet! A fiatalabbak csak azért szomorkodhatnak, hogy nem maradt televíziós felvétel az ollózós találatról.
A következő, bronzéremmel végződő idényben Grolmusz Gyula góljával győzött a DVTK. Szabó Géza ezúttal a Szabó L. - Szántó, Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh, Tatár, Kerekes (Váradi), Szalai, Grolmusz (Tokár), Magyar csapatban találta meg a nyerő 11-et.
Ezen időszak legnagyobb különbségű győzelmét az 1979/1980-as idény zárófordulójában aratta a DVTK. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon (Kádár), Kerekes, Kutasi, Oláh, Fükő, Görgei, Szalai (Fekete L.), Tatár, Borostyán összetételű csapata Fükő Sándor, Tatár György és Borostyán Mihály góljával 3-0-ra győzött.
Amikor 1981. december 2-án legyőztük a Ferencváros ellen, senki nem gondolta, hogy 32 évig ez lesz az utolsó. dr. Puskás Lajos együttese a Veréb - Oláh, Giron, Görgei, Szemere, Osváth, Fükő, Tatár, Borostyán, László II (Teodoru II), Fekete (Lippai) összeállításban esélyt sem hagyott a zöld-fehéreknek. Giron Zsolt és Görgei János góljaival 2-0-ra vertük a későbbi ezüstérmest.
Ezt követően a diósgyőri futball hányattatásának köszönhetően sokszor nem találkozott a két csapat, majd az FTC is eltöltött néhány évet a másodosztályban.
A 2011/2012-es bajnokságban is emlékezetes teltházas mérkőzést játszott a két csapat, ahol majdnem sikerült a bravúr, de hiába vezettünk kétszer is a mérkőzésen, l'Imam Seydi, majd José Luque góljával, a zöld-fehérek mégis elvitték a 3 pontot Miskolcról. Benczés Miklós így küldte pályára csapatát: Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Abdouraman - Arze (Halgas, 86.), Lippai (Takács P., 73), Luque (Bacsa, 66.) - Tisza, Seydi.
A következő bajnokságban, 2013. áprilisában a Kovac Zoltán által vezetett DVTK a Ribánszki - Vági, Vadász (Hanek, 62.), Kádár, Gohér - Gosztonyi (Seydi, 5.), Fernando, Elek, Luque (Takács P., 57) - Rudolf, Tiszaösszeállításban játszott 2-2-es döntetlent a lábtörést szenvedő Gosztonyi András helyére a mérkőzés elején beálló l'Imam Seydi duplájával.
A 2014/2015-ös idény őszi szezonjában találkozott a két csapat Diósgyőrben, és végre sikerült megtörni a hosszú ideje tartó negatív szériát. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bognár I. (Egerszegi, 85), Elek Á., Barczi (Gosztonyi, 59) - Grumić (Bacsa, 75) - Griffiths, Takács T. felállásban küldte pályára tanítványait. Miroslav Grumić és Takács Tamás találatainak köszönhetően sikerült hazai környezetben legyőznünk a Ferencvárost.
A 2017/2018 évi bajnokságban kétszer játszott idegenben, és egyszer Debrecenben, "hazai" pályán a két csapat. Az Antal - Eperjesi, Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani (Tóth B., 80.), Kocsis, Óvári - Ugrai (Karan, 87.) Bacsa (Ioannidis, 72.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás összetételű DVTK egy korai góllal hátrányba került, azonban ezt követően már az első félidőben sikerült a vendégeket kapujukhoz szögezni, és Dibusz több bravúrt is bemutatott elsősorban távoli lövéseket követően. A második játékrészben pedig megérkeztek a gólok is, előbb Dušan Brković csúsztatott a hálóba, majd Florent Hasani is megszerezte első diósgyőri gólját.
Az előző bajnokságban is egyszer játszott hazai pályán a DVTK az FTC ellen. Az első félidőben egy szabadrúgásból szerezték meg a vezétést a vendégek, majd a folytatásban mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek, azonban döntőnek bizonyult, hogy Florent Hasani mindkét gólba tartó távoli bombáját kitornázta a léc alól a jól védő Dibusz Dénes
Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Tamás M. - Vági (Tabaković, 71.), Iszlai - Hasani, Rui Pedro, Korbély (Bacsa, 61.) - Ivanovski (Prosser, 76.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
FTC: Dibusz - Lovrencsics G. (Botka, 64.), Blažič, Frimpong, Ćivić - Kharatin, Sigér - Zubkov, Škvarka (Ihnatenko, 77.), Isael (Nguen, 64.) - Signevich. Vezetőedző: Serhiy Rebrov.
Gólszerző: Zubkov (0-1) a 15. percben.
Az idei bajnokságban a kiírás szerint Budapesten találkozott volna először a két csapat, de az FTC a nemzetközi kupaszereplésre való hivatkozással halasztést kért. A találkozónak még nincs új, hivatalos időpontja.
Az eddig lejátszott Diósgyőr - Ferencváros mérkőzések az NB I-ben
- 1940/1941
DiMÁVAG - FFC 3-6 G.: Berecz, Füzér, Barna - 1941/1942
DiMÁVAG - FFC 3-2 G.: Füzér, Turbéki (2) - 1942/1943
DiMÁVAG - FFC 2-1 G.: Kertész, Fazekas - 1943/1944
DiMÁVAG - FFC 1-2 G.: Csepregi - 1951
DiVasas - Kinizsi 3-2 G.: Csorba (2), Vezér - 1952
DiVasas - Kinizsi 3-0 G.: Nagy, Dobó, Csorba - 1954
DiVasas - Kinizsi 0-2 - 1955
DiVasas - Kinizsi 1-4 G.: Tiba - 1957/1958
DVTK - FTC 1-2 G.: Pál II. - 1958/1959
DVTK - FTC 3-2 G.: Iván, Kiss, Papp - 1959/1960
DVTK - FTC 2-1 G.: Iván, Pál - 1960/1961
DVTK - FTC 2-0 G.: Rácz, Pál - 1964
DVTK - FTC 0-2 - 1966
DVTK - FTC 1-0 G.: Szurgent - 1967
DVTK - FTC 1-2 G.: Sikora - 1968
DVTK - FTC 1-2 G.: Szurgent - 1969
DVTK - FTC 0-0 - 1970/1971
DVTK - FTC 1-1 G.: Sikora - 1971/1972
DVTK - FTC 2-2 G.: Tábori, Gass - 1972/1973
DVTK - FTC 1-4 G.: Horváth - 1974/1975
DVTK - FTC 1-1 G.: Káplár - 1975/1976
DVTK- FTC 0-0 - 1976/1977
DVTK - FTC 3-2 G.: Oláh (2) , Fekete - 1977/1978
DVTK - FTC 2-0 G.: Oláh, Fükő - 1978/1979
DVTK - FTC 1-0 G.: Grolmusz - 1979/1980
DVTK - FTC 3-0 G.: Fükő, Tatár, Borostyán - 1980/1981
DVTK - FTC 0-0 - 1981/1982
DVTK - FTC 2-0 G.: Giron, Görgei - 1982/1983
DVTK - FTC 2-2 G.: Tatár, Feledi - 1983/1984
DVTK - FTC 1-3 G.: Borostyán - 1991/1992
DFC - FTC 0-2 - 1992/1993
DFC - FTC 0-4 - 1997/1998
DFC - FTC 0-2 - 1998/1999
DFC - FTC 1-3 G.: Egressy - 1999/2000
DFC - FTC 0-0 - 2004/2005
DVTK - FTC 2-3 G. Siminic, Mogyoródi - 2005/2006
DVTK - FTC 0-1 - 2009/2010
DVTK - FTC 0-1 - 2011/2012
DVTK - FTC 2-3 G.: Seydi, Luque - 2012/2013
DVTK - FTC 2-2 G.: Seydi (2) - 2013/2014
DVTK - FTC 1-4 G.: Futács - 2014/2015
DVTK - FTC 2-1 G.: Grumić, Takács T. - 2015/2016 (2. kör)
DVTK - FTC 0-2 - 2016/2017 (2. kör)
DVTK - FTC 2-3 G.: Novothny, Nono - 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
DVTK - FTC 2-1 G.: Brković, Hasani - 2018/2019 (2. kör)
DVTK - FTC 1-4 G.: Mihajlović - 2019/2020 (2. kör)
DVTK - FTC 0-1
Hazai mérlegünk: 47 mérkőzés, 15 győzelem, 8 döntetlen, 23 vereség, 61 rúgott és 82 kapott gól
Ferencvárosi Torna Club
Alapítva: 1899
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 31-szeres bajnok
(1903, 1905, 1906/1907, 1908/1909, 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912, 1912/1913, 1925/1926, 1926/1927, 1927/1928, 1931/1932, 1933/1934, 1937/1938, 1939/1940, 1940/1941, 1948/1949, 1962/1963, 1964, 1967, 1968, 1975/1976, 1980/1981, 1991/1992, 1994/1995, 1995/1996, 2000/2001, 2003/2004, 2015/2016, 2018/2019, 2019/2020)
Élvonalben töltött idények: 116 év
Folyamatosan az élvonalban: 2009 óta
A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.
Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 31 alkalommal nyertek bajnokságot, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.
Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában az FTC megnyerte 31. bajnoki címét, a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a tízgólos Franck Boli volt. A Bajnokok Ligájában bejutottak a csoportkörbe, ahol a jövő heti Dinamo Kyiv elleni mérkőzésen dől el, hogy tavasszal tudják-e folytatni a szereplést az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában.
OTP Bank Liga 2019/2020
1. helyezett (10 8 2 0 21-4 17) 26 pont (Teljes tabella) (Az FTC - DVTK és a BMTE - FTC mérkőzést később pótolják)
Idegenben
2. helyezett (5 3 2 0 7-3 4) 11 pont (Teljes idegenbeli tabella)
Forma
Utolsó 5 mérkőzés
1. helyezett (5 4 1 0 9-1) 13 pont (Teljes 5 mérkőzéses formatabella)
Utolsó 10 mérkőzés
1. helyezett (10 8 2 0 21-4 17) 26 pont (Teljes 10 mérkőzéses formatabella)
Házi góllövőlista
7 gólos
Tokmac Nguen
3 gólos
Isael
Franck Boli
Házi gólpasszlista
4 gólpassz
Myrto Uzuni
2 gólpassz
Eldar Ćivić
Marcel Heister
Robert Mak
Lovrencsics Gergő
Eredmények
- forduló: MTK - FTC 1-1
- forduló: FTC - DVTK elhalasztva
- forduló: ZTE - FTC 1-2
- forduló: FTC - Paks 5-0
- forduló: BMTE - FTC elhalasztva
- forduló: FTC - PAFC 2-1
- forduló: Kisvárda - FTC 0-2
- forduló: FTC Újpest 2-0
- forduló: Fehérvár - FTC 1-1
- forduló: FTC - Mezőkövesd 3-0
- forduló: Honvéd - FTC 0-1
- forduló: FTC - MTK 2-0
Legutóbb a Dibusz - Botka, Frimpong, Blažić (Kovačević, 85.), Heister - Laïdouni, Kharatin - Isael (Varga R., 81., Nguen (Mak, 74.), Uzuni (Škvarka, 74.) - Boli (Baturina, 74.) összeállításban szerepeltek a bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában a Dibusz - Botka, Blažić, Frimpong, Dvali, Heister (Lovrencsics, 64.) - Sigér (Laïdouni, 64.), Somália - Isael, Tokmac (Mak, 71.), Uzuni (Baturina, 71.) összetételben léptek pályára.
Nyári játékosmozgás
Érkezett
Bogdán Ádám (Hibernian)
Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb)
Adnan Kovačevič (bosnyák, Korona Kielce)
Aïssa Laïdouni (francia, FC Voluntari)
Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva Zagreb)
Róbert Mak (szlovák, Konyaspor)
Távozott
Leandro (brazil-magyar, FTC II)
Gróf Dávid (DVSC - kölcsönbe)
Otigba Kenneth (Vasas)
Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús - kölcsönből vissza)
Szánthó Regő (ZTE - kölcsönbe)
Varga Ádám (Soroksár - kölcsönbe)
Vida Kristóf (Soroksár - kölcsönbe)
Az FTC kerete
Kapusok
1 Bogdán Ádám (HUN) 1987.09.27.
29 Szécsi Gergő (HUN) 1989.02.07.
90 Dibusz Dénes (HUN) 1990.11.16.
Mezőnyjátékosok
22 Baturina, Roko (CRO) 2000.06.20.
25 Blažič, Miha (SLO) 1993.05.08.
70 Boli, Franck (CIV) 1993.12.07.
21 Botka Endre (HUN) 1994.08.25.
17 Ćivić, Eldar (BIH) 1996.05.28.
51 Csonka András (HUN) 2000.05.01.
53 Csontos Dominik (HUN) 2002.11.08.
33 Dvali, Lasha (GEO) 1995.05.14.
5 Frimpong, Abraham (GHA) 1993.04.06.
26 Heister, Marcel (GER, CRO) 1992.07.29.
88 Isael (BRA) 1988.05.13.
14 Kharatin, Ihor (UKR, HUN) 1995.02.02.
15 Kovačević, Adnan (BIH) 1993.09.09.
93 Laïdouni, Aïssa (FRA, ALG) 1996.12.01.
8 Lovrencsics Gergő (HUN) 1988.09.01.
20 Mak, Róbert (SVK) 1991.03.08.
10 Nguen, Tokmac (NOR) 1993.10.30.
13 Ramadan, Ammar (SYR) 2001.01.05.
18 Sigér Dávid (HUN) 1990.11.30.
92 Škvarka, Michal (SVK) 1992.08.18.
7 Somalia, Wergiton (BRA) 1988.09.28.
77 Uzuni, Myrto (ALB) 1995.05.31.
97 Varga Roland (HUN) 1990.01.23.
19 Vécsei Bálint (HUN) 1993.07.13.
11 Zubkov, Oleksandr (UKR) 1996.08.03.
A vezetőedző
Serhii Rebrov 1974. március 6-án született, a Shakhtar Donetskben nevelkedett és a Dinamo Kijevben vált ismert labdarúgóvá. Hazáján kívül játszott a Tottenham, a Fenerbahçe, a West ham United és a Rubin Kazan csapatában, emllett 75 alkalommal szerepelt Ukrajna válogatottjában. Edzői pályafutását is a Dinamo Kijevben kezdte (2-2 ukrán bajnoki cím és kupagyőzelem, 1 ukrán szuperkupa siker, valamint csoportkörös szereplés az Bajnokok Ligájában), az al-Ahli után ült le az FTC kispadjára, ahol két bajnoki címet szerzett, és bevezette csapatát a BL-csoportkörbe.