Káprály Mihály fúj Szolnokon
A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában Káprály Mihály vezeti a Szolnoki MÁV FC - DVTK mérkőzést hétfőn este, segítői az oldalvonal mellett Baghy Csaba és Szilágyi Norbert lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Németh Ádám látja el.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
Káprály Mihály 1990. november 23-án született - az akkor a Szovjetunióhoz tartozó - Ungváron. Tizennyolc évesen tett játékvezetői vizsgát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Labdarúgó Szövetségnél . Kezdetben asszisztensként, később pedig játékvezetőként járta a megyei bajnokságokat, mielőtt az országos keretbe felkerült.
2011-ben az Év Fiatal Játékvezetője (Lengvári József Díj), míg 2012-ben Az Év Utánpótlás Játékvezetője (Tamás Lajos Díj) lett. 2013-tól a Budapesti Labdarúgó Szövetségnél folytatta pályafutását. 2017. őszén került föl az NB III.-as keretbe, majd 2020. június 27-én egy ZTE - MOL Fehérvár FC mérkőzésen bemutatkozott az élvonalban is.
A focibiro.hu statisztikája szerint eddig 15 mérkőzést vezetett a másodosztályban, ahol összesen 51 sárga és 1 piros lapot osztott ki.
Káprály Mihály még nem vezetett mérkőzést a DVTK első csapatának, de az NB I.-ben alapvonali játékvezetőként már találkozhattunk vele, valamint több alkalommal fújta a sípot tartalék együttesünk, női labdarúgó csapatunk és korosztályos csapataink mérkőzősein is.
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2021/2022)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető |
1. | Derdák Marcell | Kiss Balázs | Sinkovicz Dániel | Molnár Attila |
2. | Andó-Szabó Sándor | Horváth Zoltán | Becséri Gergely | Takács János |
3. | Zám Zsolt | Bede Tamás | Ország Péter | Móri Tamás |
4. | Hanyecz Bence | Medovarszki János | Tőkés Róbert | Takács Tamás |
5. | Káprály Mihály | Baghy Csaba | Szilágyi Norbert | Németh Ádám |