Berke Balázs vezeti a DVTK - PAFC mérkőzést
A DVTK - PAFC mérkőzést Berke Balázs vezeti, segítői az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Belicza Bence Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Antal Péter látja el. A videóbíró (VAR) Vad II István, az asszisztense (AVAR) Szert Balázs, az operátor (RO) pedig Kovács Imre lesz.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, valamint a VAR-kocsiban egy videóbíró, egy videóbíró-asszisztens és egy operátor dolgozik.
Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben. 2019-től nemzetközi mérkőzéseken is dolgozik, vezetett már BL- (FC Sheriff Tiraspol - Cosa Fola Esch, Tre Fiori - Linfield) és Eb-selejtezőt (Andorra - Svájc) is. Legutóbb a Ciprus - Skócia Eb-selejtezőn dolgozott külföldön szeptember elején.
Az első fordulóban is ő vezette a DVTK - PAFC mérkőzését (segítői között akkor is ott volt Buzás Balázs), majd a DVTK - DVSC találkozót. Legutóbb tartalék játékvezetőként találkoztunk vele Kecskeméten.
A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban 170 mérkőzésen 796 sárga és 26 piros lappal fegyelmezett, míg a másodosztályban 103 találkozón 413 sárga és 32 piros lapot osztott ki.
A DVTK - PAFC mérkőzést Berke Balázs vezeti, segítői az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Belicza Bence Péter lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Antal Péter látja el. A videóbíró (VAR) Vad II István, az asszisztense (AVAR) Szert Balázs, az operátor (RO) pedig Kovács Imre lesz.
Berke Balázs a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2023/2024 (NB I.)
2024. március 2. 18:45 DVTK - PAFC
2023. szeptember 23. 17:00 DVTK - DVSC 3-1
2023. július 29. 18:00 DVTK - PAFC 0-1
2020/2021 (NB I.)
2021. április 16. BMTE - DVTK 1-2
2021. március 2. FTC - DVTK 1-0
2020. augusztus 28. DVTK - MTK 1-1
2020 augusztus 16. DVTK - Mezőkövesd 2-1
2019/2020 (NB I.)
2020. június 14. Kaposvár - DVTK 3-0
2020. március 14. Fehérvár - DVTK 1-1
2019. november 30. DVTK - Fehérvár 1-3
2019. november 2. DVTK - Kisvárda 3-1
2019. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 2-0
2018/2019 (NB I.)
2019. május 11. Honvéd - DVTK 4-4
2019. március 16. DVSC - DVTK 1-0
2018. december 8. DVTK - Kisvárda 1-1
2018. október 27. DVTK - FTC 1-4
2018. szeptember 15. Mezőkövesd - DVTK 4-2
2017/2018 (NB I.)
2017. május 27. FTC - DVTK 4-0
2017. szeptember 9. DVSC - DVTK 3-1
2016/2017 (NB I.)
2017. március 11. Videoton - DVTK 2-0
2016. augusztus 13. Haladás - DVTK 3-1
2015/2016 (NB I.)
2016. április 9. MTK - DVTK 0-0
2010/2011 (NB II.)
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0
Tartalék játékvezetőként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 8. 20:00 KTE - DVTK
2023. december 10. 13:00 Kisvárda - DVTK
2023. szeptember 2. 15:15 MTK - DVTK
2009/2010 (NB I.)
2010. május 8. 18:00 Paksi FC - DVTK
Alapvonali asszisztensként
2020/2021 (NB I.)
2021. február 3. 16:00 PAFC - DVTK
2019/2020 (NB I.)
2019. október 19. 17:00 DVSC - DVTK
2019. augusztus 4. 18:00 DVTK - Honvéd
2017/2018 (NB I.)
2018. május 5. 17:00 DVTK - Mezőkövesd
2017. december 2. 15:30 Mezőkövesd - DVTK
2017. szeptember 23. 18:00 FTC - DVTK
2017. augusztus 19. 20:30 Újpest - DVTK
2017. augusztus 5. 18:00 Balmazújváros - DVTK
2016/2017 (NB I.)
2016. december 3. 15:30 Vasas - DVTK
2016. szeptember 10. 18:00 Gyirmót - DVTK
2016. július 30. 20:30 FTC - DVTK
2015/2016 (NB I.)
2016. április 30. 19:00 DVTK - Paks
2016. április 23. 18:00 DVSC - DVTK
2015. augusztus 22. 18:00 Paks - DVTK
2015. október 3. 18:00 DVTK - Haladás
2014/2015 (NB I.)
2014. október 22. 18:00 Paks - DVTK
2015.április 19. 14:00 DVTK - Videoton
2014. július 27. 18:30 DVTK - PAFC
2013/2014 (NB I.)
2013. okóber 19. 18:00 Paks - DVTK
2013. augusztus 17. 16:30 DVTK - KTE
Buzás Balázs a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
22023/2024 (NB I.)
2024. március 2. 18:45 DVTK - PAFC
2023. december 10. 13:00 Kisvárda - DVTK
2023. augusztus 12. 20:15 DVTK - Paks
2023. július 29. 18:00 DVTK - PAFC
2018/2019 (NB I.)
2019. április 6. 17:00 DVTK - Haladás
2019. március 9. 17:00 DVTK - PAFC
2019. február 2. 17:00 DVTK - Mezőkövesd
2018. október 20. 17:00 DVTK - Újpest
2018. október 6. 14:45 Honvéd - DVTK
2018. augusztus 4. 18:00 DVSC - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2018. június 2. 19:00 DVTK - Videoton
2018. március 17. 17:00 Vasas - DVTK
2017. december 9. 16:00 DVTK - DVSC
2017. augusztus 12. 18:00 DVTK - PAFC
2017. július 22. 18:00 Honvéd - DVTK
2016/2017 (NB I.)
2017. május 13. 18:00 DVTK - Mezőkövesd
2017. április 29. 18:00 DVTK - Vasas
2016. november 19. 15:30 DVTK - Haladás
2016. július 30. 20:30 FTC - DVTK
2015/2016 (NB I.)
2016. április 20. 19:00 DVTK - Honvéd
2016. március 19. 15:30 DVTK - Haladás
2016. március 5. 18:00 FTC - DVTK
2015. november 21. 15:30 DVSC - DVTK
2015. szeptember 19. 18:00 DVTK - PAFC
2015. augusztus 15. 18:00 DVTK - DVSC
2015. augusztus 1. 18:00 DVTK - Videoton
2014/2015 (NB I.)
2015. április 19. 14:00 DVTK - Videoton
2015. április 4. 18:30 DVTK - Paks
2013/2014 (NB I.)
2013. augusztus 11. 16:30 DVSC - DVTK
Tartalék játékvezetőként
2018/2019 (NB I.)
2018. augusztus 11. 19:30 MTK - DVTK
2015/2016 (NB I.)
2016. április 9. 18:00 MTK - DVTK
2016. február 13. 15:30 PAFC - DVTK
Videóbíró asszisztensként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 11. 14:45 DVTK - Újpest
Belicza Bence Péter a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
22023/2024 (NB I.)
2024. március 2. 18:45 DVTK - PAFC
2023. szeptember 2. 15:15 MTK - DVTK
2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 8. 20:15 DVTK - Soroksár
2021/2022 (NB II.)
2022.május 22. 18:00 DVTK - BMTE
2022. május 9. 20:00 DVTK - Soroksár
2022. március 9. 14:00 Nyíregyháza - DVTK
2022. február 14. 20:00 Kecskemét - DVTK
2022. január 31. 20:00 Vasas - DVTK
2021. november 24. 13:00 Soroksár - DVTK
Antal Péter a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2023/2024 (NB I.)
2024. február 11. 14:45 DVTK - Újpest
2023. szeptember 2. 15:15 MTK - DVTK 2-1 (1-0)
2022/2023 (NB II.)
2023. április 23. 17:00 Kozármisleny - DVTK 2-3 (0-1)
2022. augusztus 22. 17:45 PMFC - DVTK 4-3 (3-2)
2021/2022 (NB II.)
2021. szeptember 26. 17:00 Békéscsaba - DVTK 2-2 (1-0)
2020/2021 (NB I.)
2020.szeptember 26. 19:30 ZTE - DVTK 3-1 (2-1)
Tartalék játékvezetőként
22023/2024 (NB I.)
2024. március 2. 18:45 DVTK - PAFC
Videóbíróként
2023/2024 (NB I.)
2023. augusztus 12. 20:15 DVTK - Paks
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2023/2024)
Forduló |
Játékvezető |
Asszisztens |
Asszisztens |
Tartalék játékvezető |
VAR |
AVAR |
VOR |
Mérkőzés |
1. | Berke Balázs |
Buzás Balázs |
Szert Balázs |
Urbán Eszter |
Bognár Tamás |
Medovarszki János |
Hanyecz Bence |
DVTK - PAFC |
2. | Vad II István |
ifj. Tóth Vencel |
Horváth Róbert |
Andó-Szabó Sándor |
Erdős József |
Kovács Gábor |
Berényi Tamás |
MZSFC - DVTK |
3. | Bognár Tamás |
Buzás Balázs |
Kóbor Péter |
Andó-Szabó Sándor |
Antal Péter |
Bornemissza Norbert |
Kovács Imre |
DVTK - Paks |
4. | Pintér Csaba |
Aradi József |
Horváth Zoltán |
Karakó Ferenc |
Bogár Gergő |
Becséri Gergely |
Derdák Marcell |
ZTE - DVTK |
5. | Vad II István |
Szalai Dániel |
Rózsa Dávid |
Andó-Szabó Sándor |
Zierkelbach Péter |
Horváth Róbert |
Kovács Imre |
DVTK - Kisvárda |
6. | Antal Péter |
Horváth Róbert |
Belicza Bence Péter |
Berke Balázs |
Urbán Eszter |
Albert István |
Szőts Gergely |
MTK - DVTK |
7. | Berke Balázs |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Horváth Zoltán |
Pillók Ádám |
Karakó Ferenc |
Bornemissza Norbert |
Takács Tamás |
DVTK - DVSC |
8. | Káprály Mihály |
Becséri Gergely |
Csatári Tibor |
Farkas Ádám |
Pintér Csaba |
Medovarszki János |
Szőts Gergely |
DVTK - KTE |
9. | Karakó Ferenc |
Aradi József |
Rózsa Dávid |
Farkas Ádám |
Kulcsár Katalin |
Szalai Balázs |
Derdák Marcell |
ÚFC - DVTK |
10. | Bogár Gergő |
Albert István |
Szert Balázs |
Bognár Tamás |
Pintér Csaba |
Becséri Gergely |
Szőts Gergely |
DVTK - FTC |
11. | Bognár Tamás |
Szalai Balázs |
Szécsényi István |
Andó-Szabó Sándor |
Vad II István |
Szert Balázs |
Németh Ádám |
Fehérvár - DVTK |
12. | Derdák Marcell |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Csatári Tibor |
Pintér Csaba |
Zierkelbach Péter |
ifj. Tóth Vencel |
Hanyecz Bence |
PAFC - DVTK |
13. | Zierkelbach Péter | Szalai Balázs | Szécshenyi István | Antal Péter | Szőts Gergely |
Szert Balázs |
Kovács Imre |
DVTK - MZSFC |
14. | Pintér Csaba |
Szalai Dániel |
Rózsa Dávid |
Pillók Ádám |
Oláh Gábor |
Bornemissza Norbert |
Berényi Tamás |
Paks - DVTK |
15. | Vad II István |
ifj. Tóth Vencel |
Albert István |
Pintér Csaba |
Pillók Ádám |
Kovács Gábor |
Derdák Marcell |
DVTK - ZTE |
16. | dr. Csonka Bence |
Szert Balázs |
Buzás Balázs |
Berke Balázs |
Oláh Gábor |
Csatári Tibor |
Szőts Gergely |
Kisvárda - DVTK |
17. | Pintér Csaba |
Garai Péter |
Szert Balázs |
Káprály Mihály |
Vad II István |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Berényi Tamás |
DVTK - MTK |
18. | Bogár Gergő |
ifj. Tóth Vencel |
Garai Péter |
Pillók Ádám |
Karakó Ferenc |
Becséri Gergely |
Hanyecz Bence |
DVSC - DVTK |
19. | dr. Csonka Bence |
Szalai Balázs |
Horváth Zoltán |
Berke Balázs |
Vad II István |
Medovarszki János |
Németh Ádám |
KTE - DVTK |
20. | Antal Péter |
Bornemissza Norbert |
Rózsa Dávid |
Andó-Szabó Sándor |
Urbán Eszter |
Buzás Balázs |
Szőts Gergely |
DVTK - ÚFC |
22. | Pintér Csaba |
Vígh-Tarsonyi Gergő |
Huszár Balázs |
Andó-Szabó Sándor |
Bogár Gergő |
Garai Péter |
Hanyecz Bence |
DVTK - Fehérvár |
23. | Berke Balázs |
Buzás Balázs |
Belicza Bence Péter |
Antal Péter |
Vad II István |
Szert Balázs |
Kovács Imre |
DVTK - PAFC |