Edzőmeccs megyei összefogással
Két nappal a szombatra tervezett DVTK - MŠK Rimavská Sobota felkészülési mérkőzés előtt a rimaszombatiak vírusos fertőzésre hivatkozva lemondták a jó előre lekötött találkozót, ezért a Diósgyőrnek új ellenfél után kellett néznie.

Ilyen rövid idő alatt nagyon nehéz megfelelő ellenfelet találni, de a DVTK munkatársai a hír hallatán azonnal telefonálni kezdtek, és megyénk alsóbb osztályú csapatainak összefogásával sikerült leszervezni, hogy a KBSC szombaton pályára tudjon lépni Diósgyőrben.
Eredetileg a Putnok pénteken a Sajóbábonnyal, a Kazincbarcika szombaton a Tállyával játszott volna felkészülési mérkőzést. Ahhoz, hogy a DVTK - KBSC mérkőzés létrejöhessen, először ellenfelet kellett találni a Tállyának. A Putnok az első hívó szóra jelezte, hogy szívesen segítenek, így ők játszanak a Tállyával szombaton, azonban a Sajóbábony így ellenfél nélkül maradt. A Varbóiak szintén nagyon készségesek voltak, annak ellenére, hogy ezen a hétvégén eredetileg nem terveztek felkészülési mérkőzést, ők is segítenek, és pályára lépnek pénteken a Sajóbábony ellen a DVTK Edzőközpontban.
A DVTK ezúton is köszöni a Kazincbarcika, a Tállya, a Putnok, a Sajóbábony és a Varbó segítségét!
A találkozó a DVTK Edzőközpont területén jelenleg is zajló építkezések miatt zártkapus, az eseményekről élő, szöveges közvetítést adunk a DVTK hivatalos csatornáin.
A DVTK felkészülési programja
2017. január 4., szerda (DVTK Edzőközpont)
14:00 A felkészülés kezdete
2017. január 14., szombat (Abaújszántó)
11:00 MFK Zemplín Michalovce “A” - DVTK “A” - elmaradt
13:00 MFK Zemplín Michalovce “B” - DVTK “B” - elmaradt
2017. január 18., szerda (DVTK Edzőközpont)
11:00 DVTK - Budaörs SC 2-0 (0-0)
2017. január 21., szombat (Balmazújváros)
11:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - DVTK 0-0
Edzőtábor Spanyolországban
2017. január 23. - február 1.
2017. január 25., szerda (Spanyolország, Oropesa del Mar)
16:00 CD Castellón - DVTK 0-1 (0-0)
2017. január 27., péntek (Spanyolország, Benicàssim, Facsa Sports Centre)
16:00 KS Ruch Chorzów - DVTK 1-2 (0-0)
2017. január 29., vasárnap (Spanyolország, Oropesa del Mar)
15:00 GKS Górnik Łęczna - DVTK 3-0 (3-0)
2017. január 31., kedd (Spanyolország, Oropesa del Mar)
11:00 Villarreal CF - DVTK 2-6 (1-2)
2017. február 4., szombat (DVTK Edzőközpont)
14:00 DVTK - KBSC
Magyar Kupa 9. forduló
1. mérkőzés
2017. február 11., szombat (Albertirsa)
14:00 Ceglédi VSE - DVTK
OTP Bank Liga
20. forduló
2017. február 18., szombat
15:30 Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK