Beharangozó 2026. április 17., péntek

Biztató előjelekkel kiélezett csatára készül a DVTK HUNTHERM

Április 18-án kezdetét veszi a 2025/2026-os bajnoki elődöntő, amelyben a DVTK HUNTHERM hazai pályán fogadja a Sopron Basket együttesét. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzése kulcsfontosságú lehet, hiszen a diósgyőriek számára komoly előnyt jelenthet a hazai környezet és a szurkolók támogatása.

Biztató előjelekkel kiélezett csatára készül a DVTK HUNTHERM


A szezon eddigi alakulása bizakodásra ad okot, hiszen csapatunk már kétszer is legyőzte a soproniakat. A decemberi hazai találkozón fölényes, 84–54-es, 30 pontos győzelmet arattunk, míg az alapszakasz utolsó fordulójában idegenben, egy küzdelmes és izgalmas mérkőzésen 68–76-os sikert ünnepelhettünk. Ezek az eredmények jól mutatják, hogy képesek vagyunk eredményesen felvenni a versenyt a bajnoki cím egyik legfőbb esélyesével.

A legutóbbi egymás elleni mérkőzés óta a Sopron Basket is bizonyította erejét: a Magyar Kupa négyes döntőjében magabiztos játékkal hódította el a trófeát, az elődöntőben a Pécset, a döntőben pedig a Szekszárdot legyőzve. A sikerrel a soproniak jelenleg a magyar női kosárlabdázás legtöbb kupagyőzelmével büszkélkedhetnek, ami jól mutatja a klub erejét és hagyományait. A kupagyőzelem és a meggyőző teljesítmény egyértelműen lendületet adhat számukra az elődöntő előtt.
Ugyanakkor a sopronaik rotációját befolyásolhatja, hogy a döntő első perceiben Papp Klaudia súlyos arcsérülést szenvedett, így az ő szereplése erősen kérdéses a párharc nyitányán. A másik hiányzó Nika Mühl, az ő játékára biztosan nem számíthat Gáspár Dávid vezetőedző.


A két csapat szerkezetét és játékstílusát tekintve izgalmas taktikai csata várható. A DVTK HUNTHERM játékát a dinamika, a feszes védekezés és a gyors átmenetek jellemzik. A csapat kollektív ereje kiemelkedő, több poszton is veszélyes játékosokkal, ami nehezen kiszámíthatóvá teszi a támadójátékot. A védekezésből szerzett labdák és a gyors indítások kulcsszerepet játszhatnak a párharc során.

Ezzel szemben a Sopron Basket erőssége a szervezettség, a rutin és a félpályás játék hatékonysága. Képesek kontrollálni a mérkőzés tempóját, és kiélezett helyzetekben is stabil teljesítményt nyújtanak. Ugyanakkor a rövidebb rotáció és az esetleges hiányzók miatt sebezhetőbbek lehetnek, különösen egy gyors, fizikális ritmust diktáló ellenféllel szemben. Ha sikerül kizökkenteni őket a megszokott játékukból, nőhet a hibák száma, amit a DVTK kihasználhat.

A párharc kimenetele nagyban múlhat azon, hogy a diósgyőriek mennyire tudják ráerőltetni saját tempójukat a mérkőzésre. A hazai pálya előnye, a korábbi egymás elleni sikerekből merített önbizalom és az intenzív játékstílus mind a DVTK malmára hajthatja a vizet. A cél egyértelmű: megszerezni az első győzelmet hazai pályán, és ezzel egy lépéssel közelebb kerülni a döntőhöz.