Iványi Zoltán vezet Debrecenben
Elkészült az OTP Bank Liga 5. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - PAFC találkozó játékvezetője az az Iványi Zoltán lesz, aki a legutolsó debreceni fellépését vezette a Diósgyőrnek. Segítői az oldalvonal mellett Buzás Balázs és Medovarszki János, az alapvonal mögött Vad II István és Karakó Ferenc lesznek. Tartalék játékvezetőként Horváth Róbert segíti a munkáját.

Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán. Tagja a 12 fős profi játékvezői keretnek.
A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat.
Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.
A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.
2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.
Iványi Zoltán az előző bajnoki kiírásban két alkalommal vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek. A tavaly augusztusi Paks - DVTK találkozón működött közre játékvezetőként, valamint ő vezette a DVTK utolsó találkozóját Debrecenben, amikor a Mezőkövesd ellen értek el 2-2-es döntetlent Lipták Zoltánék.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonalnál Buzás Balázs és Medovarszki János az alapvonal mellett pedig Vad II István és Karakó Ferenc lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.
Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette
2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17. Paks - DVTK 2-1
2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2
2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1
2012/2013
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2
2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0
2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)
2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2
2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1
2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2
2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1
Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2017/2018)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali |
alapvonali |
tartalék |
|
1. |
Bognár Tamás |
Kóbor Péter | Király Krisztián
|
Solymosi Péter |
Szilasi Szabolcs |
Huszár Balázs |
2. |
Solymosi Péter |
Albert István |
Buzás Balázs |
Bognár Tamás |
Vad II István |
Medovarszki János |
3. | Farkas Ádám | Berettyán Péter | Horváth Róbert | Szabó Zsolt | Szilasi Szabolcs | Varga Gábor |
4. | Pintér Csaba | Ring György | Király Krisztián | Berke Balázs | Takács János | Huszár Balázs |
5. | Iványi Zoltán | Buzás Balázs | Medovarszki János | Vad II István | Karakó Ferenc | Horváth Róbert |