"Nem lesz egyszerű dolgunk"
A Magyar Kupa 10. fordulójában az elődöntőbe jutásért játszik kedden este a DVTK labdarúgó csapata Felcsúton. Bódog Tamást, a klub szakmai igazgatóját faggattuk a párharc első meccse előtt.

Magyar Kupa 10. forduló 1. mérkőzés
2018. március 13., kedd
17:00 PAFC - DVTK
- Sűrű a program, kedden ismét Felcsúton lépünk pályára. Hogyan sikerült regenerálódni?
- A regenerálódással nem lesz probléma. A csapat százszázalékos állapotban lesz és remélem, hogy eredményesebbek leszünk, mint a szombati mérkőzésen.
- A csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondtad, hogy - a szombati eltiltások miatt - már tudod, hogy a keddi meccsen hogy fog felállni a védelem. Feltételezem, mára már a fejedben ott van a komplett kezdőcsapat is.
- A Videoton elleni meccshez képest az eltiltottak visszatérése miatt is lesznek változások, de lesz olyan is, aki pihenni fog.
- Milyen Puskás Akadémiára számítasz?
- A Puskásnak hosszú és erős kerete van tele jó külföldi játékosokkal. Ha akarnak, akkor tudnak rotálni, ezért nehéz előre megtippelni, hogy milyen összeállításban küldi a pályára a csapatát Pintér Attila. Számukra talán kevésbé megterhelő egy ilyen sorozat. Ugyanakkor most, hogy ők is egy vereség után vannak, azt gondolom, hogy Felcsút sem a nyugalom szigete.
- Mivel lennél elégedett az első meccsen?
- Azért fogunk küzdeni, hogy jó eredményt érjünk el a visszavágóra, de tudjuk, nem lesz egyszerű dolgunk. Szeretném leszögezni, hogy nagyon komolyan vesszük a találkozót, tovább akarunk jutni az elődöntőbe. Lehet, hogy közhely, de ez csak az első felvonás lesz, a párharc 180 percig tart. A sorsolás után azt emeltem ki, hogy itt már nincs könnyű ellenfél, annak viszont örülök, hogy a második találkozón mi leszünk a pályaválasztók.
Magyar Kupa
A 10. forduló sorsolása
Első mérkőzések
2018. március 13., kedd
17:00 PAFC - DVTK
18:00 Újpest - MTK (tv: M4 Sport)
2018. március 14., szerda
16:00 Bp. Honvéd - DVSC (tv: M4 Sport)
17:00 Balmazújváros - Békéscsaba
Visszavágók
2018. április 4.
DVTK - PAFC
MTK - Újpest
DVSC - Bp. Honvéd
Békéscsaba - Balmazújváros
A visszavágók pontos órarendjét később teszi közzé az MLSZ.
A DVTK a Magyar Kupa 2017/2018 évi kiírásában
10. forduló (negyeddöntő)
2018. március 13., kedd
17:00 PAFC - DVTK
2018. április 4.
DVTK - PAFC
9. forduló (nyolcaddöntő)
2018. február 19., kedd (Mezőkövesd)
18:00 DVTK - Vác FC 2-0 (1-0)
2018. február 28., szerda (Óbuda)
13:00 Vác FC - DVTK 0-1 (0-1)
8. forduló
2017. november 29., szerda
12:00 Soroksár SC - Diósgyőri VTK 1-3 (1-1)
7. forduló
2017. október 24., kedd
13:30 Balassagyarmati VSE - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
6. forduló
2017. szeptember 19., kedd
15:00 VLS Veszprém - Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)