Farkas Ádám fúj szombaton
Farkas Ádám vezeti az OTP Bank Liga 2. fordulójában a DVTK - Újpest mérkőzést. Segítői az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, az alapvonal mögött pedig Solymosi Péter és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.

A 37 éves gyöngyösi játékvezető a játékvezetői vizsgát 2003-ban tette le, 2008 óta az NB I.-es játékvezetői keret tagja, az idei bajnokságban hivatásosként dolgozik.
Heves megyében 2007-ben és 2008-ban az év játékvezetőjének választották, 2015-től a FIFA játékvezetői keretének tagja.
Pályafutása során idáig 157 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 789 sárga és 65 piros lapot osztott ki.
Farkas Ádám a tavalyi pontvadászatban mindössze egy alkalommal vezetett mérkőzést a DVTK-nak. A 27. fordulóban a DVTK - Haladás meccsen bíráskodott.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető közreműködik. Farkas Ádám segítői szombaton az oldalvonal mellett Ring György és Szalai Balázs, az alapvonal mögött pedig Solymosi Péter és Takács János lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.
Farkas Ádám az alábbi találkozóinkat vezette
2018/2019
2019. április 6. DVTK - Haladás 0-1 (0-0)
2017/2018
2018. május 12. DVSC - DVTK 2-1 (2-0)
2018. március 3. DVTK - FTC 2-1 (0-1)
2017. november 4. DVTK - Balmazújváros 1-2 (1-1)
2017. szeptember 30. DVTK - Videoton 2-3 (1-0)
2017. július 29. Haladás - DVTK 0-3 (0-0)
2016/2017
2017. április 1. DVTK - Újpest 3-1 (2-0)
2016. december 10. DVTK - Gyimót 1-0 (1-0)
2015/2016
2016. március 19. DVTK - Haladás 3-0
2015. november 28. DVTK - Paks 1-1
2015. július 26. FTC - DVTK 3-1
2014/2015
2015. március 22. DVSC - DVTK 1-0
2013/2014
2014. március 14. DVTK - Pápa 2-1
2013. október 26. Haladás - DVTK 2-2
2012/2013
2012. október 5. DVTK - MTK 2-1
2011/2012
2012. április 22. Győri ETO - DVTK 2-0
2012. március 30. Siófok - DVTK 1-0
2011. július 31. DVTK - Kecskemét 1-2
2010/2011
2011. június 4. DVTK - Cegléd 6-1
2010. április 23. DVTK - Makó 5-0
2010. október 9. DVTK - Vác 3-1
2010. augusztus 21. DVTK - Békéscsaba 0-2
2009/2010
2010. május 5. DVTK - Nyíregyháza 0-1
2010. március 6. DVTK - Videoton 0-1
2008/2009
2009. május 30. Kecskemét - DVTK 2-0
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Bognár Tamás | Tóth II Vencel | Vígh-Tarsonyi Gergő | Berke Balázs | Andó-Szabó Sándor | Farkas Balázs |
2. | .Farkas Ádám | Ring György | Szalai Balázs | Solymosi Péter | Takács János | Horváth Róbert |