Iványi Zoltán fújja a sípot
Elkészült az OTP Bank Liga 26. fordulójának játékvezetői küldése. A DVTK - Mezőkövesd találkozó játékvezetője Iványi Zoltán lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Albert István és Buzás Balázs, míg az alapvonalon Karakó Ferenc és Solymosi Péter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Csatári Tibor látja el.
.jpeg)
Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán.
A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.
A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.
2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.
Pályafutása során idáig 244 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 1105 sárga és 68 piros lapot osztott ki.
Iványi Zoltán ebben a kiírásban háromszor vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek. Először a DVTK - ZTE mérkőzésen fújta a sípot, ezt követően a decemberi Mezőkövesd - DVTK találkozón, majd a februári DVTK - DVSC meccsen bíráskodott.
Az OTP Bank Ligában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonal mellett Albert István és Buzás Balázs, míg az alapvonalon Karakó Ferenc és Solymosi Péter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Csatári Tibor látja el.
Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette
2019/2020
2020. február 8. DVTK - DVSC 1-2
2019. december 7. Mezőkövesd - DVTK 0-1
2019. szeptember 14. DVTK - ZTE 1-0
2018/2019
2019. május 19. DVTK - Újpest 3-0
2019. április 20. DVTK - Paks 1-0
2018. november 10. DVTK - DVSC 1-0
2017/2018
2018. június 2. DVTK - Videoton FC 2-1
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2
2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17. Paks - DVTK 2-1
2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2
2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1
2012/2013
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2
2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0
2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)
2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2
2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1
2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2
2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Bognár Tamás | Tóth II Vencel | Vígh-Tarsonyi Gergő | Berke Balázs | Andó-Szabó Sándor | Farkas Balázs |
2. | Farkas Ádám | Ring György | Szalai Balázs | Solymosi Péter | Takács János | Horváth Róbert |
3. | Bogár Gergő | Huszár Balázs | Szalai Dániel | Szőts Gergely | Vad II István | Király Krisztián |
4. | Andó-Szabó Sándor | Georgiu Theodoros | Szert István | Pillók Ádám | Vad II István | Garai Péter |
5. | Bognár Tamás | Kóbor Péter | Szalai Balázs | Farkas Ádám | Szőts Gergely | Vígh-Tarsonyi Gergő |
6. | Iványi Zoltán | Albert István | Horváth Róbert | Takács János | Lovas László | Szalai Dániel |
7. | Berke Balázs | Király Krisztián | Farkas Balázs | Georgiu Theodoros | Solymosi Péter | Vad II István |
8. | Erdős József | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szécsényi István | Solymosi Péter | Ducsai József | Szalai Balázs |
9. | Bogár Gergő | Szert Balázs | Buzás Balázs | Berke Balázs | Szilasi Szabolcs | Garai Péter |
10. | Kassai Viktor | Király Krisztián | Becséri Gergely | Szilasi Szabolcs | Molnár Attila | Huszár Balázs |
11. | Berke Balázs | Albert István | Medovarszki József | Farkas Ádám | Ducsai József | Csatári Tibor |
12. | Pintér Csaba | Buzás Balázs | Szert Balázs | Csonka Bence | Takács János | Ring György |
13. | Andó-Szabó Sándor | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szalai Balázs | Erdős József | Molnár Attila | Szalai Dániel |
14. | Berke Balázs | Medovarszki János | Horváth Róbert | Pillók Ádám | Szőts Gergely | Bornemissza Norbert |
15. | Iványi Zoltán | Albert István | Berettyán Péter | Karakó Ferenc | Takács János | Csatári Tibor |
16. | Farkas Ádám | Kóbor Péter | Szert Balázs | Karakó Ferenc | Lovas László | Medovarszki János |
17. | Karakó Ferenc | Szert Balázs | Szalai Balázs | Németh Ádám | Szilasi Szabolcs | Huszár Balázs |
18. | Solymosi Péter | Albert István | Becséri Gergely | Vad II. István | Takács János | Szalai Balázs |
19. | Farkas Ádám | Kóbor Péter | Garai Péter | Takács János | Ducsai József | Medovarszki János |
20. | Iványi Zoltán | Szalai Balázs | Vígh-Tarsonyi Gergő | Karakó Ferenc | Lovas László | Szécsényi István |
21 | Vad II István | Tóth II Vencel | Csatári Tibor | Csonka Bence | Szilágyi Sándor | Horváth Róbert |
22. | Bognár Tamás | Albert István | Vígh-Tarsonyi Gergő | Solymosi Péter | Lovas László | Medovarszki János |
23. | Bogár Gergő | Buzás Balázs | Georgiou Theodoros | Csonka Bence | Zierkelbach Péter | Szécsényi István |
24. | Erdős József | Takács János | Szilágyi Sándor | Szert Balázs | Vígh-Tarsonyi Gergő | Horváth Róbert |
25. | Berke Balázs | Georgiu Theodoros | Bornemissza Norbert | Szilasi Szabolcs | Hanyecz Bence | Király Zsolt |
26. | Iványi zoltán | Albert István | Buzás Balázs | Karakó Ferenc | Solymosi Péter | Csatári Tibor |