Beharangozó 2024. október 3., csütörtök

A 13. élvonalbeli Nyíregyháza - DVTK mérkőzés következik

Kilenc évnél is több ideje járt legutóbb a Diósgyőr Nyíregyházán bajnoki mérkőzésen, és akkor mind a három pontot hazahozta. Az előző két idényben a Merkantil Bank Ligában találkozott a két csapat, mindkétszer Balmazújvárosban. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 13. élvonalbeli Nyíregyháza - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

A TVE,  Madisz és a MÁV ellen vendégeknt korábban is játszott Nyíregyházán a Diósgyőr, a Spartacus ellen első mérkőzésünket Nyíregyházán 1961. szeptember 24-én játszottuk. Bodola Gyula csapata a Tamás Gyula - Perecsi Tibor, Szigeti Oszkár, Paulás Tibor, Csányi József, Nyíri Zoltán, Bóta Sándor, Kovács István, Kiss László, Ráczi Attila, Szamek Ferenc összeállításban lépett pályára és szenvedett vereséget, mert a hazaiak két góljára csak Ráczi tudott válaszolni.

Először a nyolcadik találkozáskor, 1985-ben győzött a DVTK Nyíregyházán. Bánkúti László csapata a Veréb György - Szlovák László, Oláh Ferenc, Görgei János, Szemere Zoltán, Kiss István, Fükő Sándor, Menyhárt Ernő, Lippai Sándor, Dzurják József, Balogh Attila (Tőzsér Géza) összeállításban Dzurják József góljával aratott sikert.

A következő bajnokságban, ugyanez év őszén Dzurják József két gólt is szerzett, hozzá csatlakozott Oláh Ferenc, míg a hazaiak csak kétszer találtak be, így ismét három ponttal utazhattak haza a diósgyőriek. Bánkuti László a Veréb György - Szlovák László (Takács József), Szűcs István, Teodoru Borisz (Kiss István), Görgei János, Oláh Ferenc, Menyhárt Ernő, Fükő Sándor, Kondás Elemér, Lippai  Sándor, Dzurják József csapatnak szavazott bizalmat.

Az újabb diósgyőri győzelem az 1989/1990-es bajnokságban született. A Knotz László - Szabó Zsolt, Varga Iván, Leskó Zoltán, Csizi Gábor, Farkas János, Huszák Géza (Tóth György), Lakatos Csaba, Héjas Csaba, Hanyecz Béla, Kalvach József (Csiba László) összeállításban játszott, a vezetőedző Palicskó Tibor volt. A győztes gólt Csiba László szerezte.

Ismét sikerült duplázni, azaz a következő bajnokságban is begyűjteni a három pontot. Az idény végén osztályozón az élvonalba jutó csapat Novath György és Budai Tibor 2-1-re győzött Nyíregyházán. Palicskó Tibor a Knotz László - Kertész János, Varga Iván, Dancs Attila, Budai Tibor, Csiba László, Vitelki Zoltán, Váczi Béla (Szabó Zsolt), Novath György (Molnár István), Tóth György, Kiser László csapatot küldte a pályára.

Ezt követően hosszú évekig csak részsikereket aratott a DVTK Nyíregyházán.

A 2001/2002-es bajnokságban Huszák Géza tanítványai a Nagy Zoltán - Szakos Csaba, Varga E., Cornel Constantin, Kosán István, Domokos Béla (Jáger) Vitelki Zoltán, Vojtekovszki Csaba, Sándor Zsolt (Takács),  Konyha Péter, Kovács Péter (Lippai Ákos) összeállításban léptek pályára és Vojtekovszki Csaba, valamint Kovács Péter góljával nyertek 2-0-ra.

A megszűnés, majd a feltámadás után 2004-ben tért vissza a DVTK az NB I.-be. A nyíregyházi találkozót nem sikerült megnyerni, de létszámhátrányban hősies küzdelemben sikerült pontot szerezni - és a másodosztályba lökni a hazaiakat - Tisza Tibor és Marius Siminic góljával.


2008. október 4-én az - ekkor még ideiglenesen - Benczés Miklós által irányított DVTK már kettő nullára is vezetett Boris Miličić és Tóth Mihály góljaival, de a 35. perctől, Tóth Mihály kiállítása miatt emberhátrányban játszó csapat nem tudta megtartani előnyét, azonban ilyen körülmények közt a döntetlen is sikernek számít.

2009. október 17-én az Aczél Zoltán edzette Kovács Zoltán - Lakatos Béla, Despot Visković, Boris Miličić, Gohér Gergő - Burány Zoltán - Dejan Vukadinović, Lippai Ákos, Ivancsics Gellért, Lipusz Norbert - Bogdan Apostu összeállítású DVTK akkor Ivancsics Gellért  találatával vezetést szerzett, de egy szerencsétlen öngól miatt két pontot Nyíregyházán hagyott.


Az egyik legemlékezetebb nyíregyházi mérkőzést 2010 tavaszán játszotta a DVTK. Az élvonalba jutásról döntő meccsen Mohamadou Abdouraman, Savo Raković és Dobos Attila góljával három góllal elhúzott a DVTK, azonban Dobos kiállítása után felzárkóztak a hazaiak, egyelíteni azonban nem sikerült. Benczés Miklós (másodedző: Vitelki Zoltán) a Ivan Radoš - Vadász Viktor, Savo Raković, Igor Gal, Gohér Gergő - Dobos Attila, Mohamadou Abdouraman, Lippai Ákos, José Luque (Vicente Arze, 90.) - Granát Balázs (Nagy Tamás, 76.), George Menougong (Pál Szabolcs, 84.) összeállítású csapatot küldte pályára.

Néhány éven keresztül osztálykülönbség volt a két klub között, így elmaradt a rangadó egészen 2015 májusáig. Az OTP Bank Liga 2014/2015 évi kiírásának utolsó előtti fordulójában Nyíregyházán játszott a DVTK. Az első félidőben a hazaiak szereztek előnyt, de a második játékrészben a Diósgyőr nagyot küzdve fordított Miroslav Grumić és a találkozón debütáló Boros Gábor góljának köszönhetően.

Nyíregyháza Spartacus - Diósgyőri VTK 1-2 (1-0)

NYSFC: Volodimir Ovsienko - Szokol Zsolt (Rezes László, 66.), Mihael Kovačević, Deniss Ivanovs, Predrag Bosnjak - Fodor Ferenc - Zoran Kostić, Igor Žofčák, Zurabi Arziani (Mohamadou Abdouraman, 78.), Pekár László - Juraj Halenár (l'Imam Seydi, 86.). Vezetőedző: Mátyus János.
DVTK: Antal Botond - Dražen Okuka, William Alves, Németh Milán, Nemes Milán - Egerszegi Tamás (Koman Vladimir, 63.), Kim Ho-Jung - Gosztonyi András, Bognár István, Bacsa Patrik (Takács Tamás, 63.) - Miroslav Grumić (Boros Gábor, 88.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Gólszerző: Fodor Ferenc (1-0) a 16., Miroslav Grumić (1-1) a 77., Boros Gábor (1-2) a 90. percben.


Legutóbb a Merkantil Bank Liga 2022/2023 évi kiírásában játszott az akkor már feljutó és bajnok DVTK a Nyíregyháza vendégeként - a Városi Stadion újjáépítése miatt Balmazújvárosban. Az első félidőben a DVTK előbb többnyire távoli lövésekkel, majd kisjátékokkal próbálta áttörni a hazai védelmet, de gólt nem sikerült szerezni, míg a másik oldal kísérleteit már csírájában elfojtották. A szünet után szinte az első veszélyes helyzetüket gólra váltották a nyíregyháziak. A Diósgyőr egyre nagyobb erőket vonultatott fel az ellenfél kapuja előtt, a végén már Viczián Ádám és Bárdos Bence is középcsatárt játszott, és végül utóbbi egyenlített a vendégszektort megtöltő közönség legnagyobb örömére.

Nyíregyháza Spartacus FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

NYSFC: Hegedüs Lajos - Csősz Richárd, Gál Szabolcs, Gengeliczki Gergő, Nagy Barnabás - Vass Patrik, Sigér Ákos (Kiss Ákos, 84.) - Pekár László (Gresó Mátyás, 64.), Kovácsréti Márk (Szerető Krisztofer, 72.), Pataki Bence (Farkas Bendegúz, 64.) - Novák Csanád (Adamcsek Máté, 84.). Sportigazgató: Fekete Tivadar.
DVTK: Branislav Danilović - Farkas Dániel, Viczián Ádám, Bárdos Bence, Bokros Szilárd (Gera Dániel, 71.) - Koman Vladimir (Medgyes Sinan, 61.), Holdampf Gergő, Bényei Ágoston (Illés Bálint, 81.) - Jérémie Obounet (Könyves Norbert, 71.), Lőrinczy Attila (Szűcs Kornél, 81.), Lukács Dániel. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

Gólszerző: Novák Csanád (1-0) az 55., Bárdos Bence (1-1) a 88. percben.


Az eddig lejátszott élvonalbeli Nyíregyháza - Diósgyőr mérkőzések 

  1. 1980/1981
    1980.08.09. NYVSSC - DVTK  2-0
  2. 1981/1982
    1982.04.14. NYVSSC - DVTK 3-0
  3. 1982/1983
    1982.09.11. NYVSSC - DVTK 0-0
  4. 1983/1984
    1983.11.26. NYVSSC - DVTK 1-0
  5. 1992/1993
    1993.04.10. NYVSC - DFC 0-0
  6. 1998/1999
    1998.11.21. NYSL - DFC 3-1 G.: Egressy Gábor
  7. 1999/2000
    2000.02.26. NYSL - DFC 2-0
  8. 2004/2005
    2005.05.07. NYSFC - DVTK 2-2 G.: Tisza Tibor, Marius Siminic
  9. 2007/2008
    2008.04.12. NYSFC - DVTK 2-1 G.: Kazuo Homma
  10. 2008/2009
    2008.10.04. NYSFC - DVTK  2-2 G.: Boris Miličić, Tóth Mihály
  11. 2009/2010
    2009.10.17. NYSFC - DVTK  1-1 G.: Ivancsics Gellért
  12. 2014/2015
    2015.05.23. NYSFC - DVTK 1-2 G.: Miroslav Grumić, Boros Gábor

Idegenbeli statisztika az élvonalban: 12 mérkőzés, 1 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség, 9 lőtt és 19 kapott gól

Az eddig lejátszott másodosztályú (II. Liga, NB B, NB II., NB I/B) Nyíregyháza - Diósgyőr mérkőzések 

  1. 1939/1940
    1939.09.24. Nyíregyházi TVE - DiMÁVAG 2:7
  2. 1946/1947*
    1946.11.03. Nyíregyházi MADISZ - DVTK 2:2
  3. 1946/1947*
    1946.11.10. Nyíregyházi MÁV - DVTK 2:4 
  4. 1961/1962 (NB II.)
    1961.09.24. Nyíregyházi Spartacus - DVTK 2-1 G.: Ráczi Attila
  5. 1962/1963 (NB II.)
    1962.10.07. Nyíregyházi Spartacus - DVTK 1-1 G.: Kovács István
  6. 1965 (NB I/B)
    1965.08.01. Nyíregyházi Spartacus - DVTK  0-0
  7. 1984/1985 (NB II.)
    1985.05.26. NYVSSC - DVTK 0-1 G.: Dzurják József
  8. 1985/1986 (NB II.)
    1985.09.04. NYVSSC - DVTK 2-3 G.: Dzurják József (2), Oláh Fernc
  9. 1986/1987 (NB II.)
    1986.09.21. NYVSSC - DVTK 3-1 G.: Szlovák László
  10. 1987/1988 (NB II.)
    1987.10.18. NYVSSC - DVTK 3-0
  11. 1988/1989 (NB II.)
    1989.04.02. NYVSSC - DVTK 2-1 G.: Rostás Károly
  12. 1989/1990 (NB II.)
    1989.11.04. NYVSSC - DVTK 0-1 G.: Csiba László
  13. 1990/1991 (NB II.)
    1990.10.21. NYVSC - DFC 1-2 G.: Budai Tibor, Novath György
  14. 1993/1994 (NB II.)
    1994.04.09. NYFC - DFC 1-0
  15. 1994/1995 (NB II.)
    1994.11.19. NYFC - DFC 0-0
  16. 1995/1996 (NB II.)
    1996.03.30. NYFC - DFC 3-1 G.: Relu Buliga
  17. 1996/1997 (NB II.)
    1997.05.24. NYFC - DFC 1-0
  18. 2001/2002 (NB I/B)
    2001.10.07. NYSL - DVTK 0-2 G.: Vojtekovszki Csaba, Kovács Péter
  19. 2002/2003 (NB I/B)
    2003.06.14. NYSL - DVTK 3-0
  20. 2003/2004 (NB I/B)
    2004.04.07. NYSFC - DVTK  3-2 G.: Horváth Tibor (2)
  21. 2010/2011 (NB II.)
    2011.04.17. 
    NYSFC - DVTK 2-3 G.: Mohamadou Abdouraman, Savo Raković, Dobos Attila
  22. 2022/2023 (NB II. - Balmazújvárosban)
    2022.03.09. NYSFC - DVTK 1-0 
  23. 2022/2023 (Balmazújváros)
    2023.05.07. NYSFC - DVTK 1-1 G.: Bárdos Bence

* Az 1946/1947-es idényben a DVTK két nyíregyházi klubbal is találkozott, amelyek az egyesülésnek köszönhetően egyaránt a Nyíregyháza Spartacus FC elődjének tekinthetők

Idegenbeli mérleg a 2. osztályban: 23 mérkőzés, 8 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség, 30 rúgott és 34 kapott gól

Nyíregyháza Spartacus FC

Alapítva: 1928
Klubszín: piros-kék
Először az élvonalban: 1980/1981
Legjobb eredmény: NB I. 7. helyezett (1980/1981)
Élvonalbeli idények: 14
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

A nyíregyházi labdarúgás története rendkívül összetett a számtalan egymással időnként egyesülő klub miatt, akik időről időre nevet is változtattak.

A Nyíregyháza Vasutas Sport Clubot 1928-ban alapították, majd 1977-ben a Nyíregyházi Spartacus Petőfi (amely 1973-ban a Nyíregyházi Petőfi és a Nyíregyházi Spartacus egyesülésével jött létre) és az NYVSC egyesült, megalkotva a Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC-t (NYVSSC). A klub 2003-ban megszűnt, de a Kertvárosi FC jogutódjaként létrejött Nyíregyháza Spartacus FC továbbviszi a piros-kék hagyományokat.

Az országos másodosztályban először a Nyíregyházi TVE mutatkozott be (NB B, 1939/1940), a háború után követte a Nyíregyházi MÁV SE (NB II. Keleti-csoport, 1946/1947). Fél évtizeden keresztül városi rangadót is rendeztek, ám az '50-es évektől egészen 1968-ig az NYTVE utódai (Elektromos, Építők, Spartacus) szerepelt a másodosztályban. 

1980-ban a miskolci születésű, később a Diósgyőrt is vezető Temesvári Miklós irányításával jutottak fel történetük során először az NB I.-be. Az első évben a 7. helyen végeztek, aminél jobb eredményt azóta sem tudtak elérni, miként a sorozatban 4 élvonalbeli év is megdöntetlen rekord. Háromszor újoncként egyből búcsúztak, de az igazsághoz hozzátartozik, 2015-ben a pályán kivívták a bennmaradást, klublicencet viszont nem sikerült szerezni.

Egy év NB III. után felkerültek az NB II.-be, ám az elmúlt 5 évben rendre messze jártak az újabb feljutástól.

Az előző bajnokságban megnyerték a Merkantil Bank Ligát, és bajnokként jutottak fel. A házi gólkirályi címet Nagy Dominik szerezte meg 11 góllal.

OTP Bank Liga 2024/2025

Összesített tabella (Teljes tabella)
5. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 7-8 -1 12
7. Nyíregyháza Spartacus FC 8 3 1 4 13-16 -3 10

Hazai tabella (Teljes tabella)
5. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 5-5 0 8
6. Nyíregyháza Spartacus FC 3 2 1 0 8-6 2 7

Idegenbeli tabella (Teljes tabella)
4. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 2-3 -1 4
8. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 0 4 5-10 -5 3

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján (Teljes tabella)
2. Diósgyőri VTK 5 3 2 0 4-1 3 11
6. Nyíregyháza Spartacus FC 5 2 1 2 10-9 1 7

Eredmények

  1. forduló: NYSFC - ETO 2-1
  2. forduló: MTK - NYSFC 3-0
  3. forduló: PAFC - NYSFC 3-1
  4. forduló: Paks - NYSFC 2-1
  5. forduló: NYSFC - Fehérvár 3-3
  6. forduló: FTC - NYSFC 2-1
  7. forduló: NYSFC - DVSC 3-2
  8. forduló: KTE - NYSFC 0-2
  9. forduló: NYSFC - DVTK (2024.10.05.)
  10. forduló: Újpest - NYSFC (2024.10.19.)
  11. forduló: NYSFC - ZTE (2024.10.26.)

A legutóbbi fordulóban a Tóth Balázs - Gengeliczki Gergő, Alaxai Áron, Keresztes Krisztián - Jaroslav Navratil, Aboubakar Keita, Toma György (Pinte Patrik, 74.), Nagy Barnabás - Kovácsréti Márk, Slobodan Babić (Myke Ramos, 62.), Nagy Dominik összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

4 gólos
Kovácsréti Márk

3 gólos
Jaroslav Navrátil

2 gólos
Beke Péter

1 gólos
Slobodan Babić
Eppel Márton
Nagy Barnabás
Tamás Olivér

Sárga lap

4 sárga lap
Kovácsréti Márk

3 sárga lap
Aboubakar Keita
Baki Ákos

2 sárga lap
Ranko Jokić
Toma György

1 sárga lap
Alaxai Áron
Eppel Márton
Farkas Bendegúz

Piros lap

1 piros lap
-

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Slobodan Babić (szerb, OFK Petrovac)
Cseh Norbert (Tiszaújváros), Pataki Bence (Szentlőrinc)
Eppel Márton (Warta Poznań)
Farkas Bendegúz (PAFC - kölcsönbe)
Ranko Jokić (szerb, Borac Banja Luka)
Aboubakar Keita (elefántcsontparti, Újpest)
Keresztes Krisztián (DAC 1904)
Kovács Milán (Gyirmót FC)
Nika Kvekveskiri (grúz, Lech Poznań)
Matheus Leoni (brazil-olasz, KTE)
Jaroslav Navrátil (cseh, Kisvárda)
Ognjen Radošević (szerb-magyar, Újpest - kölcsönbe)
Pinte Patrik (magyar-szlovák, KBSC)
Tóth Balázs (DVTK)

Távozott
Herjeczki Kristóf (KBSC)
Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd)
Novák Csanád (Szeged-Csanád GA)
Rjaskó Mihály (ukrán-magyar, KTE)
Sigér Ákos (Bp. Honvéd)
Vass Patrik (Tatabánya)
Vida Kristopher (Kisvárda - kölcsönből vissza) 

A Nyíregyháza Spartacus FC kerete

Kapusok
Bese Balázs (HUN) 1999.01.22. (1)
Fejér Béla (HUN, ROU) 1995.05.11. (95)
Tóth Balázs (HUN) 2004.04.29. (32)

Mezőnyjátékosok
Alaxai Áron (HUN) 2003.04.11. (4)
Babić, Slobodan (SRB, MNE) 2000.03.04. (45)
Baki Ákos (HUN) 1994.08.24. (44)
Beke Péter (HUN) 2001.03.14. (99)
Bertók Márk (HUN) 2006.12.07. ()
Cseh Norbert (HUN) 2005.04.24. (20)
Daróczi Zoltán (HUN) 2000.03.07. (29)
Eppel Márton (HUN) 1991.11.20. (27)
Farkas Bendegúz (HUN) 2004.08.05. (88)
Gengeliczki Gergő (HUN) 1993.06.08. (13)
Géresi Krisztián (HUN) 1994.06.14. (49)
Gresó Mátyás (HUN) 1996.10.24. (19)
Jokić, Ranko (SRB, BIH) 1999.04.22. (3)
Keita, Aboubakar (CIV) 1997.11.05. (8)
Keresztes Krisztián (HUN) 2000.01.04. (24)
Kovács Milán (HUN) 1999.09.24. (12)
Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01. (23)
Kvekveskiri, Nika (GEO) 1992.05.29. (16)
Leoni, Matheus (BRA) 1991.09.20. (25)
Nagy Barnabás (HUN) 2000.09.05. (77)
Nagy Dominik (HUN) 1995.05.08. (14)
Navrátil, Jaroslav (CZE) 1991.12.30. (7)
Oláh Benjámin (HUN) 2005.12.05. (18)
Pataki Bence (HUN) 2003.08.22. (22)
Pinte Patrik (SVK, HUN) 1997.01.06. (74)
Radošević, Ognjen (SRB) 2003.08.01. (28)
Ramos, Myke (BRA, HUN) 1992.10.30. (10)
Tamás Olivér (HUN, UKR) 2001.04.14. (33)
Temesvári Attila (HUN) 2000.06.03. (15)
Toma György (HUN, UKR) 1996.04.27. (6)

A kispadon

A nyíregyházi kispadon az 1979-ben született Tímár Krisztián ül, aki az élvonalba vezette a csapatot. Labdarúgóként négyszer szerepelt a válogatottban, játszott a Videotonban, Tatabányán, Nyíregyházán, az FTC-ben, Siófokon és Szegeden, valamint Finnországban és az angliai Plymouth Argyle csapatában is. Vezetőedzői karrierjét Székesfehérvárott kezdte a második csapatnál, majd szövetségi edzőként dolgozott az U18-as és az U19-es válogatott mellett, 2022 nyarán pedig az ETO csapatának élére nevezték ki, 2023 nyarától irányítja a nyíregyháziakat.

Ismerősök a másik oldalon

Gresó Mátyás Miskolcon született, hét évet töltött el a DVTK utánpótlásában. A DVTK tartalékban 11 mérkőzésen 2 gólt szerzett, az első csapatban nem tudott bemutatkozni. Később Egerben és Jászberényben játszott, 2020 elején igazolt Nyíregyházára.

Eppel Márton másfél éven keresztül viselte a diósgyőri szerelést a Merkantil Bank Ligában. 2022 tavaszán 3, egy évvel később a feljutó csapat tagjaként 4 bajnoki gólt szerezett. Lengyelországot érintve igazolt Nyíregyházára idén nyáron.

Tóth Balázs 2024 tavaszán állt a DVTK alkalmazásában, azonban pályára csak Kazincbarcikán lépett a kooperációs szerződés keretében. Nyáron pedig átigazolási díj ellenében távozott Nyíregyházára.

A helyszín

Nyíregyháza, Városi Stadion
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24/a